06 70 38 87 984 vagy 06 30 94 52 075 agrianyarjegy@gmail.com

2023. július 12. szerda 21 óra (esőnap: júl. 13.)

Eger, Várszínpad

Szereted-e még…?

Szécsi Pál-emlékkoncert

Van kedvük egy varázslatos, zenés időutazáshoz? A nagyérdemű jóvoltából országos sikerűvé avatott „Szereted-e még?” című műsorban Szécsi Pál olyan legendássá nemesült slágerei kerülnek felidézésre Önökkel közösen, mint a „Csak egy tánc volt”, a „Violák”, az „Én édes Katinkám” „Karolina”, „Gedeon bácsi”, „Két összeillő ember” vagy a Szeretni bolondulásig”. Az emlékesten számtalan személyes visszaemlékezés, dokumentum, filmbejátszás és egyéb érdekesség-kulisszatitok is látható, hallható lesz.

A tragikusan fiatalon eltávozott ikon művészi-szellemi hagyatékának ápolását kötelességének érző, EMERTON-díjas énekes-színművész már több mint 300-szor (!!!) vitte sikerre Kárpát-medence szerte kollégáival a Szereted-e még…? c. műsortGergely Róbert, a tőle megszokott eleganciával, jellegzetes előadásmódjával ebben a műsorában is a líra, a szenvedély és a temperamentum hangján szól, mindamellett néhány saját, népszerű, ikonikus melódiáját is előadja majd.

Közreműködik: 

Gergely Róbert (EMERTON-díjas)

Némedi-Varga Tímea és Gere Orsolya (vokál)

Élőben kísér:

a Studio11 Combo

A belépőjegy ára: 3900 Ft